Április 16-án került sor a KMFK által meghirdetett ifjúsági börzére, amelyre népes számú fiatal gyűlt össze. A gyülekezés fő célja az volt, hogy felmérjék a fiatalok óhajait, sóhajait, bővítsék és felfrissítsék a klubtagok számát.
A találkozó szervezői: Bogya Miklós, HKT tag - ifjúsági alelnök, Vékás Albert, KMFK ügyvezető elnök, Kis István HKT tag- helyi tanácsos és Vincze Sándor HKT tag ötleteket kértek a szórakozási és kikapcsolódási lehetőségekre. A 80 létszámú kis csapat szinte minden tagja szándékozik belépni a KMFK-ba, jelezvén, hogy aktív tagjai szeretnének lenni a krasznai közösségnek, hogy ezáltal egy csapatként tudjanak kiállni és dönteni az őket érintő problémákban.
Észrevételeikből és hozzászólásaikból kiderült, hogy érzékenyen érinti őket úgy a diszkó hiánya, mind a szórakozóhelyek éjfélig való nyitvatartása. Ezt többen azért is nehezményezték, mivel lassan közeledik a foci VB, amely általában éjfél utánig is elhúzódik, és ennek megtekintése csoportosan élménydúsabb.
A foci Vb-vel kapcsolatban Bogya Miklós biztosítta az érintetteket, hogy lehetőségeikhez mérten minden lépést megtesznek azért, hogy az éjfél utánig elhúzódó meccseket akár csoportosan is megnézhessék a drukkerek. Az éjféli nyitvatartás körüli bonyodalmakat ez a fórum nem tudja megoldani, nem rendelkezik azzal a hatáskörrel, hogy megváltoztassa a rendőrség és a helyi tanács által hozott rendeletet. Amíg a helyzet nem rendeződik alternatív megoldásként szolgálhatnak az alkalmanként megrendezett bálok és diszkók.
Kiss István neheztelését fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy az áldozattal megszervezett húsvéti bálon igencsak kevesen vettek részt, holott reggelig tartó mulatságra volt lehetőség. A fiatalok kifejtették, hogy nem ilyen fajta szórakozásra van igényük, hanem kimondottan diszkóra.
Vékás Albert azt hangsúlyozta, hogy a fiatalok ahhoz, hogy akaratukat érvényesítsék, össze kell fogjanak. „Egységben az erő” alapon bármit el lehet érni. A Polgármesteri Hivatal és a Helyi Tanács nem ellenünk hoz döntéseket, hanem értünk és biztonságunkért.
A szervezők próbálták arra irányítani a beszélgetést, hogy kiderüljön, milyen más kikapcsolódási, szórakozási lehetőségre lenne igény. Több ötlet is felmerült erre vonatkozóan, amit pozitívan fogadtak a fiatalok:
- Sporttevékenységek (konditerem kialakítása, aerobic, asztalitenisz, női focicsapat létrehozása, biciklitúra szervezése, autós ügyességi – gyorsasági verseny)
- Ifjúsági napok szervezése
- Filmvetítések
- Alkalmankénti diszkók, bálok szervezése
- Kézműves tevékenységek
Ezen ötletek megvalósítása csupán rajtatok, rajtunk, krasznai fiatalokon múlik. Az akarás és az összetartás csodákra képes. A jelenlévők aktív együttműködését szorgalmazták a szervezők, akiknek köszönhetően kimozdulhat a mélypontról a krasznai fiatalság, a jövő kovácsolói.
Reméljük újra találkozunk, tanácskozhatunk és ötleteitek minél hamarabb megvalósulhatnak.
Seres Klára, Szigyártó Emese
»
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
