2010 tavaszán jutott eszébe a Bán Zsigmond Református Általános Iskola AMI és Óvoda, 2009 októberében megalakult leány focicsapata edzőjének Szűcs M Sándornak, hogy a trianoni határokon kívül is „ellenfelet” találjon a közösség számára. A keresés, azonnal eredményes volt, mivel az erdélyi Szilágykraszna nagyközség polgármesteri hivatalában dolgozó Vékás Albert, Kovács István beosztott lelkésszel megalakította a falú mindezidáig egyedülálló leánygárdáját. Éjszakába nyúló edzéseken fejlesztették meglévő képességeiket, és tanultak újabb trükköket, amelyekkel az ifjúsági órákon kívül is „templom közelben” maradtak.
Így történhetett meg, hogy az első Nemzeti Összetartozás napját, az iskola diákjai, méltóképpen, kivételesen szép és különleges helyen ünnepelhették meg. A külhoni gyülekezet vezetősége, tagjai, ifjúsága szeretettel fogadta az iskola saját buszával érkező 10 fős csoportot. Kétszer is terített asztalhoz ültették vendégeiket. Volt idő igeolvasásra, bemutatkozásra, éneklésre. A házigazdák bemutatták büszkeségüket a renovált belsőjű, templomot, mely Románia első padlófűtéses műemléktemploma, s melyet Isten kegyelméből 95% önerőből történő finanszírozással újítottak meg. A csapat fellátogatott a toronyba is, illetve megtekintette a falú múzeumot is.
A viadalok után gulyás levessel, finom süteménnyel tölthették fel magukat a focisták és kísérőik. Majd rövid éneklés után jött a hosszú búcsú.
A füredi lányok köszönik erdélyi testvéreik vendégszeretetét. Az alkalmat, melyet fáradságos munkával elkészítettek, s melyet Isten megannyi módon megáldott. Hiszen barátságok születtek. Addig egymásnak idegenek örvendtek együtt az Úrban, edzették testüket, színesítették a falú életét. Köszönik a Bán Zsigmond Református Iskola igazgatójának Ozsváth János úrnak, hogy nekik buszt és sofőrt biztosított, ezzel járulva hozzá a trianoni tragédia folytán távolkerült testvérek közel kerüléséhez.
“Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. S azért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.” (Hamvas Béla)
Szűcs M. Sándor ref. tanító
forrás: www.banzsigmond.hu
»
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
